A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ételrecept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ételrecept. Összes bejegyzés megjelenítése

Penne "isolana"



Hozzávalók 2 főre:
20 dkg penne (tollhegy tészta)
20 dkg (2 szép nagy darab) paradicsom
1 csirkemellfilé
egy-egy marék padlizsán, cukkini és kaliforniai paprika kockára vágva
2 dl tejszín
olíva olaj
sáfrány, só, bors

Elkészítés:
Serpenyőben olíva olajon megpirítjuk a csíkokra vágott csirkemellet, tegyük hozzá a kockára vágott padlizsánt, cukkinit, kaliforniaia paprikát, sózzuk, borsozzuk, majd tejszínnel öntjük fel. Sáfránnyal ízesítjük, színesítjük, addig pároljuk, amíg egy kicsit besűrűsödik, majd mehet hozzá az előlőleg megfőzőtt tészta, ami lehet penne. vagy darabolt makaróni. Ezzel csak összeforraljuk, és máris kész a pomoás vacsora.

Gyömbéres mézes csirkeszárny



Hozzávalók:
10 db csirkeszárny
gyömbér
méz
olaj


Elkészítés:
A szárnyakat alaposan mossuk meg, majd sózzuk, és tegyük egy tálba. Szórjunk rá apróra vágott gyömbért, öntözzük meg mézzel és egy kevés olajjal. Alaposan forgassuk össze és legalább 12 órára tegyük hűtőszekrénybe. Miután ezzel a kis pihentetéssel az ízeket jól összeérleltük, tegyük a szárnyakat tepsibe, alufóliára vagy sütőpapírra. Sütőben süssük, 180 °C fokon,  kb. 1 óra alatt sül meg.
A gyömbér kitűnő gyomorerősítő, étvágyjavító, emésztést elősegítő hatású fűszernövény. Vágva, őrölve, egyes országokban kandírozva (cukrozva) is árusítják. Gyökérgumóját nyersen is felhasználják; ilyenkor előbb meg kell hámozni. Intenzív aromája miatt adagolásával takarékosan kell bánni, mert túladagolva kellemetlen, kesernyés ízt ad az ételnek.
KÜLDD EL EMAIL-BEN

Tiroli burgonyakrémleves



Ebben a hideg januárban az olasz ételek mellett kapjon helyet most egy kis alpesi-síelős hangulatot megidéző tiroli burgonyakrémleves. Egyszerű, hétköznapi hozzávalókból, gyorsan, nagyon ízletes levest készíthetünk.

Hozzávalók:
burgonya
zeller
sárgarépa
vöröshagyma
tejszín
babér levél
kenyér szeletkék
olaj
fokhagyma
húsos szalonna

Elkészítés:
A kockára vágott burgonyát, zellert, sárgarépát és vöröshagymát, hozzáadva a babérlevelet és sót, egy lábasban fedő alatt puhára főzzük. A babérlevelet kivesszük, és egy kis tejszín hozzáadásával  az egészet összeturmixoljuk. Annyi vízzel kell elkészítenünk, hogy a krémlevesnek megfelelő sűrűséget érjük el...
Közben vékonyra szelt kis kenyérszeletkéket fokhagymás olajjal megkenegetünk és a sütőben szép pirosra sütjük őket. Tálaláskor - már a tányérban - vékony csíkokra vágott, pirtott húsos szalonnát szórunk a levesre, és ezzel valamint a "megpirosított" kenyérszeletkékkel kínáljuk.
KÜLDD EL EMAIL-BEN

Penne al tonno



Gyors, olcsó és finom ...tonhalas tészta

Hozzávalók 2 főre:
20 dkg penne (tollhegy tészta)
20 dkg (2 szép nagy darab) paradicsom
15 dkg tonhal natúr lében (konzerv)
8 gerezd fokhagyma
10 szem olívabogyó, 1 kávéskanál kapribogyó
oregano, petrezselyem zöld
olíva olaj

Elkészítés
Serpenyőben olíva olajon kissé lepirítjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzátesszük a tonhalat, majd a hámozott apró kockára vágott paradicsomot, olíva bogyót, kapribogyót, egy kis sót, oreganot. 10 percig főzzük, majd hozzákeverjük a kifőzött. lecsepegtett tésztát.Tetejét petrezselyemmel megszórjuk, reszelt parmezánnal, melegen tálaljuk, egy pohár száraz fehér bor társaságában (Siklósi olaszrizling)



KÜLDD EL EMAIL-BEN

Spaghetti alla carbonara



A szénégetők spagettije!

Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg spagetti
10 dkg füstölt húsos szalonna
3 dkg parmezán sajt (reszelt)
200 ml tejszin
2 db tojás sárgája
vaj
petrezselyem zöld
1 csipet bors (őrölt)
1 csipet só

Elkészítés:
Kockákra vágjuk fel a császárszalonnát és  pirítsuk meg egy kevés vajon. Hozzáöntjük a tejszínt, kevés sóval, borssal ízesítjük, majd hozzátesszük a kifőzött spagettit, és összekeverjük. Levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a két tojás sárgáját, apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. A tetejére még szórhatunk reszelt parmezán sajtot, de anélkül is kítűnő!
Azonnal tálaljuk. Száraz fehér bor a legfinomabb hozzá! Például a Siklósi Olaszrizling...

KÜLDD EL EMAIL-BEN

Spaghetti al pomodoro



Elsőként egy kedvelt, egyszerűen, gyorsan elkészíthető spaggetiről írok.

Hozzávalók 2 személyre:
2 ek. olíva olaj
20 dkg spagetti
25 dkg paradicsompüré
4 gerezd fokhagyma
1 csipet só
1 csipet őrölt bors
bazsalikom (friss)

Elkészítése a következőképpen történik:
Az összenyomott fokhagymát futtassuk meg olajon, majd adjuk hozzá a paradicsompürét, a sót, és lassú tűzön főzzük kb. 10-15 percig, csak a végén tegyünk bele egy kevés összevágott bazsalikom levelet. Miután a spagettit megfőztük és leszűrtük, öntsük rá a paradicsomos mártást és parmezán sajttal szórjuk meg. Díszíthetjük pár friss bazsalikom levéllel.

KÜLDD EL EMAIL-BEN

Sugo - paradicsom szósz




Hozzávalók:
hámozott friss (vagy konzerv hámozott) paradicsom
apróra összevágott vöröshagyma
összetört fokhagyma
összevágott zeller szár
só, bors
bazsalikom
olíva olaj
fehér bor

Az összetevőket lassan főzzük kb. 2 óra hosszat, kevergetve, vigyázzunk,hogy ne égjen le az alja...
A végén friss vagy szárított bazsalikomot tegyünk hozzá. Botmixerrel mixeljük, közben kevés olíva olajat öntsünk hozzá.
Érdemes "többet" készíteni és adagonként lefagyasztani.

Sugo Mediterraneo

KÜLDD EL EMAIL-BEN
 
Konyhai élvezetek... © 2008 | Créditos: Templates Novo Blogger